Konyhám

2011. augusztus 23., kedd

FOLTVARRÓS CSOPORTOS UTAZÁS - 2011.08.06.- 07. utazás országokon keresztül

Megpróbálom élményeimet a T. Blogolvasó számára élvezhetővé fogalmazni....Tehát augusztus 6.-án hajnali 5.15-kor indult el álmos csoportunkkal a busz.Egész nap utaztunk, időnként pihenőre megálltunk természetesen, majd 21.10-kor a kölni ibis hotelba érkeztünk. Vacsora, zuhany és már aludtunk is! Másnap a reggeli után haladtunk tovább. Zsófi boldogan nézegette a számára ismerős tájat,mert egy éve Belgiumban volt Erasmusos diák.Amikor Belgium területén jártunk, rögtönzött "előadást" tartott az ország kissé kaotikus parlamenti és történelmi helyzetéről. Hollandia és Belgium után francia területet jártunk. Igyekeznünk kellett Calaisba, a kikötőbe. Izgatottan figyeltük, hogy nyeli el a komphajó gyomra a személyautókat és buszokat....


Le-föl sétáltunk a hajón, nézegettük az utasokat, üzleteket, de számunkra a hajózás volt az öröm. Hamarosan megpillantottuk Dovert, "Anglia kapuját" ezt a fantasztikus történelmi helyet és a híres "fehér sziklákat". Milyen kár, hogy a megérkezéssel és a továbbutazással voltam elfoglalva, bár gondoltam arra, hogy a rómaiak óta, Napoleonon át, a II. világháborúig hány és hány népnek volt fontos ez a kikötő - az angolokon kívül.


Haladtunk tovább, most már az út bal oldalán! Nekünk szokatlan, de ügyes sofőrjeinknek "bejáratott" út volt. Izgatottan vártam Canterbury városkát, ahova szerény tudomásom szerint minden angolnak illik az életében egyszer ellátogatni, - valamikor elzarándokolni, felkeresni Szent Tamás sírját. Két óra áll rendelkezésünkre, hogy a katedrálist, a városka főterét  megnézhessük. Zsófi fényképezett én videot és fotót felváltva készítettem.




Kicsit még nézelődtünk, kirakatokat, embereket a nyüzsgő téren, akik kiültek sörözni. Nosza, mi is megkívántunk egy pohár barna sört, mellé sült krumplit.


Ez a kis "vacsora" jó is volt, hiszen még nagyon sokáig buszoztunk, amíg Londonba érkeztünk. Mire megtaláltuk az utcát, a hotelt, felcuccoltunk a keskeny angol lépcsőn, minden és mindenki a helyére került, bizony jócskán éjfél múlt, amire álomba hajtottuk fejünket.....

folytatás következik....







1 megjegyzés:

Alice írta...

Nagyon izgalmas utazás. Alice